Az Ékesről
Az Ékes ékszer története úgy kezdődött, hogy egy szép napon, mikor megint részt kellett vennem egy eseményen - azon a héten már a harmadikon -, ugyanis két gyermekes anyaként, évtizedes szakmai karriert magáénak tudó vállalkozó nőként, városi tanácsosként erről szólt az életem, ráébredtem, hogy nincs egy megfelelő ékszerem. Hatalmas erővel tört rám az érzés, a vágy, a tudat:
KELL egy jó ékszer, igazi ékszer, amely minden alkalomhoz illő, amit majd 60 évesen is tudok viselni, mindenhová, az irodába, szülőértekezletre, esküvőbe, színházba, táncházba, az unokám keresztelőjébe és így tovább.
Egy olyan ékszer KELL, amely klasszikus, elegáns, és soha nem megy ki divatból. Igazi ékszer, amely mindenhez talál, ami a legegyszerűbb ruhából is különlegeset varázsol, és a legbanálisabb eseményt is érdekessé teszi. Amit magabiztosan veszek fel, gondolkodás nélkül, mert tudom, hogy tökéletes.
KELL egy szép ékszer, amiben vonzó vagyok, amiben jól érzem magam, amit, ha felteszek, kisüt a nap, és rámmosolyog a világ, ékszer, amelytől különleges kisugárzásom van, és ragyogni tudok benne.
KELL egy karakteres, egyedi ékszer, amiben észrevesznek, amiben önmagam vagyok, ami csak az enyém, az egyéni kifejezőeszközöm, egy kedves tárgy, amely mesél rólam, megmutatja, ki vagyok. Egy ékszer, amely egy darabka a szülőföldemből, az erdélyi tájból, egyfajta szimbólum, amely jelzi, hogy egy közösséghez tartozom.
Így születtek meg, pár napos vajúdás után, az Ékes minták, amelyekhez az inspirációt a mi szép és egyedi, erdélyi népi motívumaink szolgáltatták, mint a tulipán, a rózsa, a bogáncs, a duplakereszt és sok sok más, csak egy új, korszerű, modern formát öltöttek a kezeim alatt.
Kis korom óta foglalkoztatnak ezek a motívumok, mindig magamba feledkezve gyönyörködtem bennük, felnőttként pedig zavart, hogy a modern erdélyi ember életében nincsenek jelen ezek a szépséges rajzok, vagy ha jelen vannak, akkor többnyire giccs formájában. Tájépítészként a parkokba, közterekbe, kertekbe becsempésztem egy két diszkrét elemet, például a burkolatokba rajzként, vagy a kültéri bútorokba faragott díszként, viszont úgy éreztem, hogy az kevés, hiszen az őseink a mindennapi használati tárgyaiktól kezdve, a bútoraikra, és a ruháikra is ráfestették ezeket a motívumokat, így ezek körülvették őket, feldíszítették az életüket.
Aztán egyik hajnalban, miután több mint harminc lapot telerajzoltam kopjafákon, festett bútorokon, subákon és kendőkön megcsodált motívumokkal, jött a nagy ötlet: ÉKSZER……hát persze, hogy ékszer. Azt hordják, viselik, látják, magukkal viszik, és része tud lenni az emberek mindennapi életének.
Az ékszer típusát, mintáját, egy ajándékba kapott Hamsa medál ihlette, amelyet Jordániában készítettek ezüstből, és egyszerű, modern, letisztult formavilága van, de ugyanakkor kifinomult és elegáns, olyan ékszer, amit bárhova fel lehet venni: színházba, moziba, fesztiválra, munkába vagy suliba. Én ezt akartam, erdélyi népi motívumokkal, egyfajta erdélyi ékszert, amit az itt élő nők hordjanak, és ajándékozzanak, ugyanakkor az ide látogató turisták is megvegyék és hazavigyenek egy darabka Erdélyt magukkal.
Az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy ezüstből és aranyból, fehér aranyból akarok dolgozni, nemes fémekből, igazi ékszereket akarok készíteni, ami tartós, és valódi érték. Egy ezüst vagy arany ékszer nem megy ki divatból, nem megy tönkre, és nem dobjuk ki, ha már nem leljük benne örömünket, ezzel fölösleges szemetet kreálva. Egy igazi ékszert generációkon át megtartunk, továbbadunk, az összes hozzá fűződő élménnyel szép emlékkel együtt.
Több mint egy évig tanulmányoztam a gyártási technológiát, megkerestem az ezüst és arany beszállítókat, és megterveztem a formákat. Vettem az eredeti motívumokat, és leegyszerűsítettem, átdolgoztam olyanra, amit egy 15 éves is szívesen felvesz, de egy 60 éves is ugyanúgy "ékeskedhet" vele.
Apropó Ékes……”Az ember mindig a széptől ékes” Neoton Família.
